Rémi Általános Isk. Borotai Tagint.

Rólunk

 

Az iskola rövid története

 

Az Érseki Hatóság már 1897. óta foglalkozott azzal a tervvel, hogy Borota pusztán római katolikus iskolát létesítsen. Az iskola első tanítója Csopláros Sándor kántortanító volt. 

A borotai római katolikus elemi népiskola II. számú tantermének felszerelése már igen fejlett volt. Az épület készen állt a tanításra, a gyerekek mégsem jártak iskolába, melynek több oka is volt. Mivel a falu lakossága szegény, az otthoni mezőgazdasági munkákhoz a gyermekeik segítségére is szükség van, akik gyalogosan járnak több km-ről az iskolába, ezért csak későn érnek haza, s otthon segíteni már nem tudnak. 

Az ezt követő évtizedekben Misák Ferenc, Szemző György, Székedi Dénes, Fodor Terézia, Horváth Terézia, Horváth Vilmos és Horvai Mihály tanítók dolgoztak a borotai iskolában.
Az iskola és az óvoda közösen megrendezett előadásokat tartott. Minden iskola az előírt hivatalos ünnepségeken kívül egy előadást rendezett. Az iskola tantestülete állapította meg, hogy mire használják fel a bevételeket.

1949-ben az államosítás után került kinevezésre Ágoston Lajos igazgató - tanító. Első feladatának tartotta a belterületi iskola villamosítását.

Az iskola dologi működését pénzügyi vonatkozásban a községi tanács biztosította. Felettes ellenőrző szervei a Járási Tanácsok voltak, biztosították az iskola fejlesztését, tárgyi és személyi feltételeit. Az 50-es évek végétől a 70-es évek elejéig történő fejlesztések lehetővé tették a tanyai iskolák körzetesítését. Az épület kihasználtsága érdekében napköziotthonos illetve tanulószobai ellátásban részesültek a körzetesítés folytán a tanyavilágból bejáró tanulók. Ezzel együtt lehetőség nyílt szakköri illetve kulturális foglalkozások megtartására valamint sport jellegű foglalkozások szervezésére is:

A legkorszerűbb szemléltető képek, diafilmek és vetítőgépek kerültek használatra a tanórákon. Ezen túlmenően 1975-ben az iskolát a helyi Tsz. is segítette tagjainak kétnapi keresetével. Ezek a feltételek magas szintű tanulmányi átlagot eredményeztek,  a borotai iskolából elballagott tanulók 25 %-át szívesen fogadták a közép és szakmunkás tanuló intézetek. 

Ágoston Lajos igazgató – tanító közel 30 évig fáradozott az iskola fejlesztésén, színvonalának emelésén. Példátlan tenni akarással irányította az intézményt és szakmai munkája során sikerült egy erős és tartós nevelőgárdát kialakítania, s az oktatást olyan színvonalra emelnie, melynek révén több borotai fiatal jutott diplomához.

1975-től Bisztriczki Ferenc vette át az iskola vezetését. 1993-ban történt az utolsó épületfejlesztés. Átadásra került a tornacsarnok, ami jelenleg is a községi és környékbeli fiatalok kedvelt épülete.

1997-től Gál Sándorné végezte az iskola irányítását. A fejlesztés állomásaként 1998-ban egy számítástechnikai terem kialakítására került sor, ahol 10 gépen sajátíthatják el a tanulók az informatikai ismereteket.

2013. január 1-jétől állami fenntartásba került az intézmény. Szeptember 1-ig a Bajai Tankerülethez tartozott, még - mint a Felső-Bácskai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Borotai Tagintézménye. Ettől az időponttól került át a Jánoshalmi Tankerülethez, de ekkor már úgy, mint a Rémi Általános Iskola Borotai Tagintézménye. 2013. december 2-tól 2018-ig Sári Tibor volt az intézmény vezetője.

2019-től a tagintézmény-vezetői feladatokat Elek János Lajosné látta el.

2022.08.16-tól Sári Tibor a tagintézmény-vezető.

2023.08.16-tól Kalmár Jánosné

 

Az iskola ma 

Az iskola 2013 óta működik jelenlegi szervezeti felépítése szerint - a Rémi Általános Iskola tagintézményeként. Borota Önkormányzata, valamint a fenntartó, a Kiskőrösi Tankerületi Központ közös szándéka, hogy fenntartsák az iskolát a kevésbé kedvező demográfiai folyamatok dacára. Takarékos gazdálkodást várnak el, és színvonalas oktató-nevelő munkát. 

Hat tanulócsoport, nyolc évfolyam elindítását engedélyezik, az alsó tagozatban a készségtárgyakat összevonva oktatják. Az intézmény és az önkormányzat közös és önálló pályázatokkal is támogatja az iskolát érintő fejlesztéseket, bízva abban, hogy az megfelel a kor elvárásainak, és biztosítja a feltételeket, a megfelelő környezetet a fiatalok neveléséhez. 

Az iskola - évekig sikeresen pályázott az ÖKO Iskola címre, majd 2016-ban elnyerte az "Örökös ÖKO Iskola" címet. Az Öko munkacsoport tevékenységét a saját éves Munkatervben fogalmazzák meg, és beépítik az iskola éves Munkatervébe. Az iskolában dolgozó pedagógusok munkáját dicséri, hogy az intézményi tanfelügyelet során az értékelés számos erősséget fogalmazott meg, többek között például az országos kompetenciaméréseken évek óta elért jó eredményeit. 

Az iskola munkatervéből és a falu rendezvényeinek programjából kiderül, hogy élő együttműködés valósul meg. A település számít oktatási intézményeinek kezdeményezéseire, aktív részvételére a szervezés és lebonyolítás tekintetében egyaránt. Ezzel az iskola beteljesíti a kistelepüléseken elvárt szerepét, küldetését - a kultúra és a közösségi élet központi, meghatározó elemeként van jelen a község életében.
 

 

 

 



 

Keresés

© 2014-2020 Minden jog fenntartva.